14-19. század

A tél a Kárpát-medencében élők számára talán a legnagyobb próbatételt jelentő évszak, amely akkor is igénybe veszi az emberi közösségek tűrőképességét, ha nem különösebben zord. [...]
A jelenkori felmelegedés korát, amelyet globális felmelegedésként is szoktak emlegetni, egy zordabb, hűvösebb és csapadékosabb éghajlati korszak előzte meg a 14. eleje és a 19. század vége között, amit az éghajlattörténeti kutatás "kis jégkorszaknak" nevezett el. [...]
A kis jégkorszak ugyanakkor nem jelentett állandó és tartós lehűlést, vagy a csapadék mennyiségének monoton növekedését. Ezekben az évszázadokban is váltakoztak enyhébb és hűvösebb, melegebb és hidegebb hónapok, évszakok és évek, de a Kárpát-medence éghajlata hosszú távon, évtizedes, illetve évszázados léptékben egyértelműen hűvösebbé és csapadékosabbá vált. [...]

"Normális" tél a Kárpát-medencében

Az éghajlat fogalmán egy adott helyen, adott időtartam során tapasztalt általános időjárási viszonyokat értjük. Európai normaként jobbára az 1901-60 között mért idősorok átlagát szokás használni, s éghajlattörténeti áttekintésünk során mi is erre fogunk hivatkozni.
Nézzük először a telek hőmérsékletét! A Kárpát-medence belső területein a telek átlaghőmérséklete 0,5-1 °C körül alakult 1901-60 között. A leghidegebb hónapunk a január, a legenyhébb délnyugati területeken -1 °C, a leghidegebb északkeleti vidékeken -3 °C havi középhőmérséklettel. Így januárban előfordult már a Kárpát-medencében -9, illetve -11 °C középhőmérséklet, de voltak 5-6 °C középhőmérsékletű januárok is.
A téli csapadék jelentős része hó alakjában hull le a Kárpát-medencében. Alacsonyabb fekvésű területeken évente átlagosan 20-30 napon havazik, magasabb hegyekben azonban 50-70 havazásos napra is lehet számítani. [...] Ám hosszan tartó zord teleken 80-100 napon keresztül is fedheti hó az Alföld vidékét, magasabb hegyekben pedig akár 140-160 nap is lehet a hóborítottság időtartama. Állandó hótakaró azonban még a legmagasabb (Magas-Tátra, Déli-Kárpátok) hegységeket sem fedi.
A tél a visszahúzódás, a bezárkózás időszaka, amikor az emberek igyekeznek átvészelni a hideg hónapokat és felkészülnek a tavaszi munkákra. Télen a vegetáció csak igen korlátozott mértékben nyújt táplálékot. Az állatállomány és az emberi közösségek számára a tél átvészelése alapvetően a felhalmozott tartalékok mennyiségén és minőségén múlik. A tartalékokat azonban - feltéve, hogy a gabona- és a szénatermés legalább közepes volt - jobbára egy átlagos télre tervezték. Amennyiben a tél nem bizonyult szokványosnak, komoly, esetenként végzetes próbatételt jelenthetett a kortársak számára. Kövessük végig, milyen nehézségek elé állították a kis jégkorszak telei a Kárpát-medence lakosait!

Szokatlanul hideg telek

A 16. század második felében a Kárpát-medencében is szaporodtak a hideg időjárási anomáliák. 1560-ban Istvánffy Miklós krónikája szerint január végén a felső-magyarországi haderő átkelt a befagyott Tiszán, ám a hadjáratot nem tudták folytatni a tél elviselhetetlen hidege miatt, ezért a vezérek a kassai téli szállásra vezették a sereget. [...] 1575 februárjában Mahmut portai követ szekérkaravánjával a nagy hidegben Komáromnál átkelt a befagyott Dunán, majd tovább utazott a prágai császári udvarba.
[...] Josef Teutsch dél-erdélyi feljegyzései szerint 1754/55 telén decemberben szigorú nagy hideg kezdődött, amely eltartott a következő év februárjáig, a malmok befagytak, a fák elfagytak és el is pusztultak.
A Duna befagyása fontos mutatója a szokatlanul hideg téli időjárásnak. 1811 januárjának végén [...] Olly erős a Dunának töredékeny háta, hogy a lovakat és szekereket megbírván, a közösülést [közlekedést] igen megkönnyebbíti.

Hideg és havas telek

Előfordult, hogy a tél nemcsak szokatlanul hideg, hanem rendkívül csapadékos is volt. A Kárpát-medencében 1684-ben és 1685-ben két rendkívül hideg és havas tél követte egymást. 1684-ben a soproni Payr-krónika feljegyzései szerint oly hideg lett, hogy a szobákban befagyott a víz, a falvak pincéiben megfagyott a bor és a szőlőtőkék is elfagytak. Nem alakult kedvezőbben a következő tél időjárása sem, 1685-ben az erdélyi Czegei Vass György naplójegyzetei szerint: "Januarius, Februarius és Martiusnak csaknem fogytáig nem sokat lágyított, kivált két első hónapban igen igen hidegek jártak." Ez a két esztendő egész Európában rendkívüli hideggel telt, 1684 februárjában a befagyott Temze jegén vásárokat rendeztek, s a talaj is négy láb mélyen átfagyott, a Csatornát pedig a partvidéken 30-40 km szélességben jég borította.
1780/81 tele hideg és rendkívül csapadékos volt, a Magyar Hírmondó pozsonyi tudósítója szerint decemberben "fergeteges havas szelek fuvallottak, melyek miatt a Posták igen későn, némelyek tsak más nap érkezhettenek, a hó minden felé nagy magasságnyira bé fedte a földet". Benkő Sámuel miskolci orvos feljegyzései szerint még február végén is térdmagasságig érő hótakaró borította a vidéket.

Korai tél

A tél keménységét és az emberi közösségek megpróbáltatásait az is jócskán megnövelte, ha a tél korán, már az őszi hónapokban beköszöntött, és/vagy a hideg időjárás tavasszal is folytatódott. 1565 tele olyan hideg volt, amire Istvánffy krónikája szerint emberemlékezet óta nem volt példa. Minden alföldi folyó befagyott, s a Tiszán Tokajnál olyan erős volt a jégpáncél, hogy nemcsak az embert és a lovat, hanem a nehéz társzekereket és az ágyúkat is megbírta. Ráadásul az igen hideg telet követő március és április is hideg és csapadékos volt, ami megrontotta a gabonát. [...]
1725-ben alföldi feljegyzések szerint a tél irtóztatóan hosszas volt, majd egész öt hónapig tartott mind keménységének, mind kegyetlenségének megszűnése nélkül, hogy mindenféle marhajószág, még karácsony előtt beszorulván egész Szent György napig (április 24.) ki nem mehetett. 1740-ben altorjai Apor Péter feljegyzései szerint a Székelyföldön a tél hosszú és nagyon hideg volt, s a háromszéki mezőkön a faggyal és hóval terhes dermesztő északi szél, amit Nemerének neveznek, több ember halálát okozta. [...]
1812/13 telén a hideg időjárás már novemberben elkezdődött és márciusban is folytatódott. [...] A rendkívüli hideg az Alföldön tragédiákat is okozott, mint arról a Pressburger Zeitung debreceni tudósítója január végén hírt adott: "Itt is erős a hideg. Balmazújvároson három juhász fagyott meg, és egy tíz éves leányka a kútnál halt meg. A szarvasmarha árak erősen esnek." A szarvasmarhaár csökkenésének az a magyarázata, hogy a takarmány fogytával a gazdák kénytelenek voltak az állomány egy részét levágni, így rövid időre húsbőség keletkezett.

Hideg, havas és hosszan tartó telek

A hideg, havas és hosszan tartó telek jelentették a történeti kor emberei számára a legnagyobb csapást és próbatételt. [...]
1697 tele rendkívül hideg és havas időjárást hozott. Pozsony város főfizikusának, Raygeri doktornak a feljegyzései szerint: "A Duna beállott mindjárt januárban és ez a jéghíd 8 héten túl állandó és erős maradt, ami egyébként elég ritka nálunk." A hideg és havas időjárás kitartott egészen március végéig, "anélkül, hogy valamit is engedett volna". [...]
1709. januárban elképesztően hideg idő köszöntött be a Kárpát-medencébe. A soproni Fauth-krónika beszámolója szerint: "emberemlékezet óta nem tapasztalt kegyetlen hideg volt, a fagy a legmélyebb pincékben is összehúzta a talajt, a legerősebb szeszt és a hordókban a bor egy részét is megfagyasztotta, a kutak vizén jég képződött, s kifagytak a szőlőtőkék és a diófák is". A hideg és havas időjárás folytatódott februárban és márciusban is.
1784 januárjáról a Pressburger Zeitung lőcsei tudósítója feljegyezte: "a kutak befagytak, akinek mély kútjaik, vagy bővízű forrásaik vannak, árulják a vizet. A legöregebb emberek sem emlékeznek ilyen vízínségre. A Kárpátok [Magas-Tátra] alatti falvak szibériai képet mutatnak, s a -23,1/2 ^o [-29,4 ^oC] alatti hőmérséklet sem ritkaság." [...] A téli időjárás azonban márciusban és áprilisban is folytatódott, a hó nagy területeken április végéig fekve maradt. A Pressburger Zeitung híradása szerint az Alföldön takarmányt már pénzért sem lehetett kapni, április elején a soproni országúton öt ökör megfagyott a hajcsáraikkal egyetemben.
1789 tele rendkívüli hideggel kezdődött, a Felvidéken december elején több utasember megfagyott, december 20-án pedig Pest és Buda között már szekerek is jártak a Dunán. [...] Februárban ugyan némileg enyhült a téli hideg, de március közepén újra kiterjedt havazások voltak az országban.
1830 tele ugyancsak korán és nagy hideggel köszöntött be, a Pressburger Zeitung pest-budai tudósítója szerint decemberben: "irtóztató nálunk a tél keménysége, a hó a városban is térdig ér, az utasok elakadnak, nem tsuda, hogy reggelenként embereket találnak megfagyva, ami a vidéki utakon még gyakrabban megesik". Januárban a jászberényi ferences rendház hévmérője többször is -20 ^oC-nál nagyobb hideget mért. S a hideg februárban sem engedett a keménységéből, ráadásul a március is igen hideg volt, s a télies időjárás áprilisban is folytatódott. Az öt hónapig tartó telet hatalmas áradások követték április második felében.

Enyhe tél, fagyos tavasz

A kis jégkorszak idején azonban nem csak hideg telek voltak, néhány alkalommal szokatlanul enyhe volt a tél időjárása. 1539-ben a soproni krónikák feljegyzései szerint gyakorlatilag nem volt tél, s a kerti virágok egy része átvészelte a decembert és a januárt is. 1607 januárjában Sepsi Laczkó Máté feljegyzései szerint Kassa vidékén "az ebkapor is virágzott, s ilyen időt télben a mostani emberek soha nem említenek, hogy volt legyen". Februárban pedig Sopron környékén zöldellt az erdő, és áprilisban már vörös volt a cseresznye. 1764 januárja Háromszék vidékén, Cserei György jegyzetei szerint, "lágy és esős időkkel telék, mely miá a pásint [pázsit] is meg kezdett zöldülni. Februariusban pedig kileveledzett és lehetett veteményezni is."
[...] 1824 márciusa azonban példátlanul hideg és havas téli időjárást hozott. Április elejéig minden éjszaka keményen fagyott, ami tönkretette a gyümölcsfákat az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt.
1834 januárja az ország minden régiójában ritkán tapasztalható "hőséget" hozott. A veszprémi Szent Mihály-plébánia anyakönyvi bejegyzése szerint Vince napján (január 22.) virágzott a meggyfa, Gyertyaszentelő napjára (február 2.) pedig kirepültek a méhek. Januárban a budai csillagdában +19 ^oC-ot is mértek. Február végén pedig Veszprém környékén néhány bátrabb szőlősgazda már a vesszőket is megmetszette. Március azonban rettenetes szeles, havazó idővel köszöntött be, a hónap elejétől nagy fagyok voltak, s Erdélyben még március végén is jó szánút volt. Áprilisban folytatódott a hideg időjárás, s a Felvidéken akkora takarmányínség alakult ki, hogy még a házak szalmatetőit is leszedték, és avval etették az állatokat.
1843 tele szintén szokatlanul enyhe időjárást hozott [...] Februárban már májusi erővel sütött a nap, s mindenfelé megkezdődött a kerti és mezei munka. [...] márciusban újra be kellett fűteni a kályhákat, s az egész hónapban országos havazások voltak. [...]

A kis jégkorszak telei Európában

A kis jégkorszak idején a telek Svájcban átlagosan 0,4 ^oC-kal voltak hidegebbek, Magyarországon azonban csupán szerény mértékű téli lehűlés mutatható ki. A telek a 20. századi referencia-időszakhoz hasonlóak voltak 1520- 45 és 1602-50 között Közép-Európában, míg 1565-95 és 1687-98 között emlékezetesen hideg telek voltak. Európa nagy területeit újra és újra jeges, kontinentális légtömegek árasztották el. Ezek a telek még a Földközi-tenger központi térségeibe is hideget és nagy hótömegeket hoztak. A hideg éghajlati rendszer folyamatosan haladt nyugatról kelet felé. [...]
Az enyhülés, akárcsak a lehűlés, nyugatról kelet felé haladt. 1697-ben Angliában, 1704-ben Svájcban és a délnémet területeken, 1714-ben Magyarországon szakadt meg a hideg telek sorozata, bár időről időre felléptek kemény telek is. A tartósan hideg téli időjárás a kis jégkorszak végén, 1880- 95 között jelentkezett újra Közép-Európában, különösen hidegek voltak az 1890-es (-0,9 ^oC) évek telei. [...]

Jelenkori felmelegedés

Minden jel arra mutat, hogy napjainkban a világ éghajlati rendszere, így a Kárpát-medence klímája is, átalakulóban van. A jelenkori felmelegedés azonban alapvetően különbözik minden korábbi éghajlati változástól, hiszen azok kialakulásában az emberi tevékenységnek nem volt semmilyen szerepe. Ugyanakkor a jelenkori felmelegedést megelőző kis jégkorszak vizsgálata az éghajlati változás irányát és jellemzőit valószínűsítő következtetéssel szolgálhat. Joggal feltételezhetjük, hogy az éghajlati változás a Kárpát-medencében egyfelől a természetes évszakok megváltozásával jár. Míg a kis jégkorszak idején meghosszabbodtak a telek - mindenekelőtt a márciusok időjárása vált téliessé -, a jelenkori felmelegedés idején, úgy tűnik, a négy évszakos klíma bizonyos mértékig egy téli és egy nyári félévre egyszerűsödik. Másfelől a Kárpát-medencében az éghajlati változások legfontosabb mutatója nem a hőmérséklet, hanem a csapadék mennyiségének változása. A kis jégkorszak idején nemcsak a lehullott csapadék mennyisége növekedett, hanem a párolgási veszteség is csökkent, így tavaink (mindenekelőtt a Balaton) vízszintje a kis jégkorszak idején több méterrel az Árpád-kori, illetve a 20. századi szint fölött volt. A mostani felmelegedés nemcsak a telek hőmérsékletjárását változtatja meg, hanem a téli csapadék halmazállapotát is.
Az új körülményekhez való alkalmazkodás nem lesz könnyebb feladat, mint a kis jégkorszak túlélése volt a kora újkor embere számára. [...]