A Potsdami Éghajlati Hatások Kutatóintézetének (PIK) kutatói elkészítették a film szociológiai hatástanulmányát, amely szerint a bemutatót kísérő reklámoknak, interjúknak és sajtóbeszámolóknak köszönhetően a film kisebbfajta fellendülést váltott ki az éghajlatváltozás témakörében, és olyan embereket is megszólított, akiket ez korábban egyáltalán nem, vagy nem különösebben érdekelt. A filmnek sikerült nézőiben nagyobb tudatosságot ébreszteni bolygónk globális éghajlatának bonyolult összefüggései és sebezhetősége iránt. A megkérdezett mozilátogatók többsége a film megtekintése előtt nem ismerte az óceánok meghatározó szerepét az éghajlat alakulásában. Azzal ellentétben, amit talán várni lehetett volna, a film az éghajlati katasztrófa bekövetkezését kísérő különleges effektusaival nem az elkerülhetetlen sorsba való fásult beletörődés érzését vagy a nyomasztó valóság elől a képzelet világába menekülés vágyát ébresztette a nézőkben. Ellenkezőleg: a felmérések szerint a megkérdezetteknek csupán kevesebb mint egytizede tért haza a mozikból azzal a tanulsággal, hogy „úgysem tehetünk semmit”. A nézők 82 százaléka a film után a „Meg kell állítanunk az éghajlatváltozást!” jelmondat mellett tette le a voksát.

A legtöbben úgy vélték továbbá, hogy még van arra lehetőség – és gazdaságilag is megvalósítható –, hogy az éghajlat védelmét szolgáló politikát folytassunk. A német éghajlatvédelmi politika az „ökoadó” miatt nem volt különösebben népszerű a film bemutatója előtt – azt követően viszont sokkal elfogadottabbá vált. Ez talán nem is meglepő, tekintettel arra a bíráló szemléletre, amivel a film az amerikai kormány éghajlatvédelmi politikáját ábrázolta. A felmérés során megkérdezett személyek úgy vélték, hogy Németországnak mind a határain belül, mind pedig nemzetközi téren fokoznia kell ilyen irányú erőfeszítéseit.

A potsdami kutatók mellett amerikai, angol és japán tudósok is részt vettek a felmérésében. Kiderült, hogy a vizsgált országok eltérő kulturális és politikai háttere miatt ugyanaz a film jelentősen eltérő hatást váltott ki az egyes országok mozilátogatóinak körében. Például az Amerikai Egyesült Államokban – ahol az éghajlat és az éghajlatvédelem Európához képest sokkal kisebb súllyal szerepel a közéletben – a film érzékelhető módon hozzájárult ahhoz, hogy a közvélemény érzékenyebbé váljon a problémára, és ráébredjen az éghajlatvédelmi politika szükségességére. Ezenfelül megállapították, hogy azok, akik látták a filmet, nagyobb arányban szavaztak volna John Kerry-re, mint George W. Bush-ra.

Fordította: Jenei Zsolt

2002 márciusában, pár héttel azután, hogy Emmerich és Jeffrey Nachmanoff elkészült a forgatókönyv végleges változatával, a Larsen B nevű jégtömb levált az Antarktiszról. „Mondtuk is viccesen egymásnak – meséli Emmerich –, hogy ha nem vigyázunk, még a végén dokumentumfilm kerül ki a kezünk alól.”

Lehet, hogy pusztán a véletlen műve, de igaz, hogy a film forgatása alatt szélsőséges időjárási viszonyok sorozatáról lehetett értesülni a hírekből. 2002 júliusában hatalmas jégeső pusztított Kína középső részén.

A tojás nagyságú jégdarabok 25 ember halálát és számos súlyos sérülést okoztak. A következő hónapban Európa több országát olyan árvíz sújtotta, melyet az évszázad áradásaként emlegetnek. Víz alá került a prágai metró, az olasz borvidék, a Fekete-tenger környékét pedig kénytelenek voltak elhagyni a turisták. Novemberben, a forgatás megkezdése után három nappal nagy erejű tornádó söpört végig az Egyesült Államokon, mely hihetetlen pusztítást okozott tizenhárom államban, és 36 halálos áldozatot követelt