A felhő: parányi vízcseppeknek vagy jégrészecskéknek, vagy ezek együttesének látható halmaza.
A felhők osztályozása (I.): magasságuk, alakjuk, anyaguk szerint is osztályozhatók a felhők. Magasságuk szerint 4 csoportba sorolhatjuk őket, a magas, a középmagas, az alacsony szintű, valamint a függőlegesen magas felépítésű felhők csoportjába. Ez utóbbiak felhőalapja átlag 500 m magasan található, a tetejük pedig kupolaszerűen tornyosulva átlag 6000 m-ig is felér.
A felhők osztályozása (II.): a felhők magassága és anyaga között szoros a kapcsolat. A magas szintű felhők jégkristályokból állnak, a középszinten megjelenők jégkristályokból és túlhűlt vízcseppekből vegyesen, az alacsonyszintűek - melyek legközelebb vannak a talajfelszínhez - pedig túlnyomóan vízcseppekből. A felhők alakjában három fő forma jellemző: az egyik a réteges jellegű felhő, melynek vízszintes kiterjedése a függőlegeshez képest nagy, a másik a gomolyos jellegű felhő, melynek függőleges kiterjedése a vízszinteshez képest nagy, és a vastag rétegű, amelynek mindkét kiterjedése nagy. A felhő alakja azoktól a fizikai folyamatoktól függ, amelyek létrehozzák.
A felhők osztályozása (III.): a lassú lehűlés rétegfelhőket hoz létre. A hirtelen, gyors lehűlés viszont, - amit a talajtól felhevült levegő gyors feláramlása, vagy erős vízszintes áramlásnak meredek hegyoldalon való felemelkedése, más esetben a hideg levegő betörése vált ki -, gomolyfelhőket hoz létre. A kétféle folyamatnak nem csak látható külső jelei, a felhők mutatnak eltérést, belső tulajdonságaik is eltérőek. Lassú lehűlésnél a relatív nedvesség, illetve a túltelítettség foka kicsi, ezért a cseppek nagyok, de kis számúak. Gyors lehűlésnél a relatív nedvesség nagy, a cseppek kicsik, de számuk nagy.
A felhők osztályozása (IV.): a felhőfajták közül a legmagasabb légrétegben az ún. Cirrusok találhatók. Ezek a felhők mindig jégkristályokból állnak, áttetszők, ha a Napot takarják, azt alig gyengítik. Ha sűrűbb szerkezetűek, a napfényt, holdfényt szétszórják. Magasságuk erősen változik, a mérsékelt szélességeken kb. 10-12 km, a sarkok közelében jóval alacsonyabb, a trópusokon nagyobb. Magas szintű felhő a fonalas szerkezetű cirrus, a Cirrus filosus, a kampóvégű cirrus, a Cirrus uncinus, a sűrű cirrus, vagyis a Cirrus densus, valamint az üllő alakú cirrus, a Cirrus nothus. Mindezek finom, rostos, fonalas szerkezetű, különálló felhők, nincs saját árnyékuk, általában fehérek, gyakran selymes fényűek.
A Hold mozgása: a Hold egy-egy hónap alatt különböző fényváltozatokat mutat, ezek a Naphoz való állása szerint alakulnak. A négy főváltozat, újhold, első negyed, holdtölte (most volt) és utolsó negyed. Ezen fényváltozások pontos szemlélése egyetlen holdkeringés folyamán is világossá teszik, hogy a Hold olyan, mint egy golyó alakú sötét test, amely fényét a Naptól kapja. Míg a Föld a Nap körül egy év alatt, addig a Hold a Föld körül 27,5 nap alatt jár körbe.
A köd: lényegében olyan felhő, mely a talaj közelében képződik és éppen úgy, mint a felhők esetében, a vízgőz kicsapódása okozza. A levegő ugyanis csak bizonyos mennyiségű vízgőzt képes tartalmazni. Minél hidegebb, annál több vízgőz válik láthatóvá. A köd tehát a felszín közelében lebegőparányi vízcseppek látható sokasága, benne a látótávolság mindenképpen kisebb 1 kilométernél.
A légkör szerkezete: a felszín közeli légréteg, ahol az emberi élet fizikai, kémiai feltételei még adottak, a troposzféra. Ez a legalsó réteg nem azonos vastagságú a Földön. Míg a sarkvidéken 9-10 km, addig az Egyenlítő fölött átlagosan 15-18 km. Ebben a légrétegben a hőmérséklet a magassággal csaknem szabályosan - átlagosan 0,65 fokkal - 100 méterenként csökken. Tehát amikor síkvidéken, a tengerszint magasságában +10 fokot mérünk, ugyanakkor a Kékestető felé haladva a hőmérséklet 100 m-enként 0,65 fokkal csökken. A csúcshoz érkezve mindössze legfeljebb 3,5 fok lesz, és itt a levegő is ritkább.
A légkör: a Földet körülvevő levegőburok. A hatalmas gázburok nem egységes felépítésű. A magasból a felszín felé közeledve a nehézségi erő és a gázok összenyomhatósága miatt egyre sűrűbb, és a különböző szintekben anyagi összetétele sem egyenletes. Ezért a felszínt körülvevő légkörben több egymás felett lévő és különböző tulajdonságú réteget különböztetünk meg. A talajfelszíntől átlagosan 10-15 km magasságig terjedő "életteret", a troposzférát, felette a kb. 80-85 km-ig terjedő középső réteget - ez a sztratoszférát és mezoszférát jelenti - végül a külső légköri réteget.
Abszorpciós higrométer: a levegő nedvességének mérésére szolgáló műszer, amely a különböző anyagok nedvszívó képességén alapszik. Több más típusú között léteznek hajszálas nedvességmérők is, amelyek az emberi hajszálnak azon képessége alapján működnek, hogy nedvességváltozás közben megváltoztatják hosszúságukat.
Állandó éjszaka, állandó nappal: a téli napforduló idején az északi félteke a lehető legjobban elfordul a Naptól, az Északi Sarkkörön belül fekvő területeken állandó éjszaka van. Ebben az időszakban a déli féltekén a Ráktérítőn álló ember látja a feje fölött a zeniten delelni a Napot. Ezentúl aztán mind szűkebb térre szorul az állandó éjszaka területe, majd március 21-én megint az egész Földön fölkel és lenyugszik a Nap, s mindenütt egyenlő hosszú a nappal az éjszakával. Ezután a nyári napforduló idején a Föld északi féltekéje "fordul" legjobban keringése során a Nap felé, az északi félteke nyarán az Északi Sarkvidéket mindig süti a Nap, akkor ott hónapokig nincs éjszaka.
Aquaplaning: eső, illetve olvadt hó áztatta utakon tapasztalható jelenség. Egy bizonyos sebesség felett a gumiabroncs mintázata már nem képes elvezetni a kerekek alá kerülő vizet. Ilyen helyzetben a vezető úgy érezheti, mintha jégen haladna. Igen balesetveszélyes helyzeteket okozhat.
Assmann-féle aspirált pszichrométer: nedvességmérő. Ennél a mesterségesen keltett légáramlás mind a nedves, mind a száraz hőmérőt szellőzteti. A légáramlást a műszeren egy fémsapkába elhelyezett aspirátor idézi elő, melynek szélkerekeit erős rugójú óramű hajtja. Teljes felhúzás esetén az óramű kb. 12 percig jár, a szélkerekek kb. 14000 forgást végeznek és ezzel kb. 2-3 m/sec sebességű légáramlás jön létre.
August-féle pszichrométer: nedvességmérő műszer, mely közös állványon elhelyezett két hőmérőből áll. Közülük az egyiknek a higanygömbjét muszlinburok veszi körül. A muszlinszövedék egy kis víztartó csészébe nyúlik, onnan vizet szív fel, benedvesíti a hőmérő higanygömbjét. Hátránya, hogy a nedves hőmérő párolgása idővel többé-kevésbé telíti a körülötte lévő levegőt, ezáltal a nedves borítás nem tud párologni. Ekkor a nedves hőmérő a kelleténél magasabban áll, azaz a pszichrométeres különbség hibás. A hiba lehetőségét megszünteti egy - a nedves hőmérő környezetében mesterséges légáramlást keltő - ú.n. aspirátor, mely biztosítja a párolgást.
Az állomáshálózat létrejötte: 1854. november 14-én a krími háború során egy hatalmas erejű vihar tombolt. Következménye: megsemmisült a teljes egyesült angol-francia hajóhad. Ebben az időben az akkori hírközlő eszközök már lehetővé tették volna az orkán erejű szél útjáról való tájékoztatást, természetesen, ha akkor lett volna már megfigyelő állomások sorozata. Ennek felismerésekor, a flotta megsemmisülése okán, Le Verrie francia csillagász javaslatot tett III. Napóleon császárnak egy nemzetközi időjárás-megfigyelő hálózat megszervezésére.
Az égbolt színei: a napsugárzás egyenes vonalú, láthatatlan hullámok formájában terjed. Ez a "fehér" fény az elektromágneses spektrum látható részének színeiből létrejövő keverék, melyben ott a vörös, a narancssárga, a sárga, a zöld, a kék, az indigókék, valamint az ibolyaszín. A látható spektrum mindegyik színe különálló hullámhosszon terjed. Az ibolyaszínnek van a legrövidebb, a vörösnek, és a narancssárgának a leghosszabb hullámhossza. Amikor a napsugár eléri a légkört, mindegyik hullámhossz más-más irányba szóródik a porrészecskék, a levegőmolekulák következtében. A legrövidebb hullámok hatékonyabban szóródnak, mint a hosszabbak. Az ibolyaszín, az indigókék, a kék az egész égbolton szóródik. Ennek eredménye: az égbolt kékje.
Az égitestek és a naptár: az égi mozgások vizsgálatának már a legrégebbi időkben is az volt a célja, hogy kényelmes és biztos időmértéket találjanak. A természeti ember az évszakok visszatértével mérte az évet. Közbülső mértékként a Hold mozgásait, fényváltozásait vette alapul. A holdhónap, vagyis a két újhold között eltelő idő közel 29 és fél nap. Ezen régen úgy igyekeztek segíteni, hogy a hónapokat felváltva, 29 és 30 naposnak vették. De a 29 és fél napos periódus a valóságnál háromnegyed órával rövidebb. Ez 3 év alatt 1 napra szaporodik, s akkor az egyik hónapot még 1 nappal hosszabbnak kell venni. Ha holdhónapok szerint számolnánk, akkor a 12 hónapból álló évben csak 354 nap volna, tehát 11 nappal kevesebb. A holdhónapokkal való számítással a kényelmetlenség okán hagytak föl.
Azt már mindenki tudja, hogy a nappalok hossza milyen erősen változik térben is és időben is. Arra viszont gondoltak-e már, hogy vajon mindig északon hosszabb-e a nappal? Bizony nem. Hiszen például február 20-án az ország déli peremén 10 óra 40, az északi peremén pedig csak 10 óra 30 perc a nappal hossza. A tél közepén pedig a különbség 25 perc a dél javára. És az év két napján (a nyári-, illetve a tél napforduló idején) nemcsak Magyarországon belül, hanem elméletileg szerte a Földön egyenlő hosszú (12 óra) a nappal.
Baguio és társai: a helyi szelek egyike a baguio mely a Fülöp-szigeteken a tájfun elnevezése. Ugyancsak helyi szél a belat, mely Arábia délkeleti partjainál a magas fennsíkról a tenger felé fújó szél. Iránya leginkább északnyugati, sebessége nagy, a tengeren a kisebb hajókra veszélyes lehet. Általában december közepétől március közepéig alakul ki és az ilyenkor uralkodó téli monszunnal áll kapcsolatban, mivel ez a partok közelében igen alacsony légnyomást idéz elő. Régről ismert leírások szerint is a napokig tartó viharos szél különösen a Kuria-Muria-szigetek táján veszedelmes.
Beaufort-féle szélskála: A vitorlázók által szívesen használt, szélerősség meghatározására szolgáló tapasztalati szélerő-beosztás összesen 13 erősségi fokozatot különböztet meg. Beaufort admirális alkotta 1805-ben. Eredetileg a hajózás céljaira készültés a fokozatokat a tenger állapotának megfigyelésére alapozta. Később kiegészítették a szárazföld megfigyeléseivel is, melyek a füst mozgására, a növényzetre vonatkoztak. A fokozat 0, ha teljes a szélcsend. 1 Beaufort esetén csak alig érezhető fuvallat lengedez, a füst épp hogy ingadozik, a szél sebessége ekkor csupán 1-6 km/h. A folytatáshétfőn.
Blizzard: a helyi szelek egyike. Az elnevezés Észak-Amerikában született. A viharos erejű, hideg északnyugati szelet hívják így. A talajról is felkapja a friss havat, ami által heves hóviharokat képes előidézni. Csak télen jelentkezik, és igen alacsony hőmérsékletű levegőt zúdít az atlanti partvidékre.
Bóra: az Adriai tenger északkeleti partján fújó viharos, leszálló szél, ősszel és télen. Akkor keletkezik, amikor a Földközi-tengeren egy ciklon halad, tehát alacsony a légnyomás, a Kárpát-medence térségében viszont magas. Ekkor Ukrajna irányából mint hideg szél indul neki a Dinári-Alpoknak, ahol a hozzánk közelebbi oldalon esik az eső. Az ellenkezőn, a hegyek adriai lejtőin viszont derült az idő és zúdul lefelé a szél. Leszállás közben melegszik ugyan, de még mindig mint hűvös, sőt télen hideg szél kellemetlenkedik a meleghez szokott adriai lakosoknak. A Trieszti öböltől egészen Albániáig fordul elő, délebbre ismeretlen. Leghevesebb a horvát partvidéken. Ugyanilyen szél ismeretes a Fekete-tengeren a Kaukázus lábánál is.
Boreasz: ez az északi szél neve a régi hellének nyelvén. Mivel hideg és viharos, ezért nagyszakállú, mérges tekintetű, idős embernek ábrázolták. A szél a szalamiszi ütközetben a görögök segítségére volt. Ezt azzal a mondával magyarázták, mely szerint Boreasz elrabolta Eretheiosz attikai király leányát. A boreasz eredeti jelentése valószínűleg "a hegyek felől fújó szél".
Burán: ez a neve minden heves szélnek a belső-ázsiai sztyeppéken, a Turáni-alföldön és a szibériai tundrákon. Vannak téli és nyári buránok. Évente átlagosan 10-12-re lehet számítani, és többségükben csak néhány óráig tartanak. A nyáriak a számumhoz hasonló jelenségek. Nagyon forróak és annyi port emelnek fel, hogy elsötétítik az eget. A por még a legjobban zárt lakásokba is behatol. A téli burán valójában igen heves hóvihar, melyben alig lehet látni, és a szabadban megmaradni. Ha nem is hullik a hó, a szél a már lehullottat kapja föl és viszi tovább száguldó hó forgatagok formájában. Különösen akkor veszedelmes, amikor nagy hidegben, akár -30 fokban indul el. Az állatok ilyenkor rémülten rohannak a szélviharral együtt akár 100 km-t is, míg kimerülten összerogynak és megfagynak.
Burster: forró sivatagi szél Ausztrália déli, délkeleti partjain. Nyáron tör ki, igen hirtelen. Miután átzúdul a hegyeken, a keleti partvidékre pusztító forróságot szállít, a hegyeken átjutva, lefelé haladtában felmelegszik. Különösen Sydney környékén okoz nagy forróságot, perzselő szárazságot, a fák leveleit összezsugorítja, a termésben hatalmas kárt, a forró szárazság okán közvetve gyakran erdőtüzeket is okoz. Nagyon hamar jön, de hamar el is múlik.
Celsius, Fahrenheit átszámítás: A Celsius hőmérsékleti skála, Anders Celsius svéd csillagász által 1742-ben bevezetett hőmérőbeosztás, amely a jég 0 fokos olvadáspontja és a víz 1 hPa nyomáson történő 100 fokos forráspontja közötti 100 egyenlő részre osztott skála. Fahrenheit viszont az olvadó jég hőmérsékletét 32 foknak jelölte (ő ugyanis 0 foknak az 1709. év legalacsonyabb hőmérsékletét vette) ezért beosztásában a forrásban levő víz hőmérséklete 212 fok. Átszámítás megoldása: C = 5/9(F-32), F = 9/5 C+32 (Pl. Ha a hőmérséklet 50 F, akkor C = 5/9(50 F-32) = 10 C)
Celsius, Fahrenheit, Réaumur, Kelvin: a hőmérsékletmérés mértékegységei. Ezek közül a Celsius skála az általánosan elterjedt, csupán az angolszász országokban mérnek még Fahrenheit fokokban. A ma használatos hőmérsékleti skáláknak két alappontjuk van. Ezek az 1 légköri nyomáson olvadó jég és a forrásban lévő víz hőmérsékletei. A két alappont közötti különbséget Fahrenheit 180, Celsius 100, Réaumur 80 részre osztotta. Az olvadó jég hőmérsékletét az utóbbi kettő 0 foknak jelölte, Fahrenheit viszont 32 foknak. A skálák közötti átszámításról holnap.
Chinook-szél a neve annak a főn-szélnek, amely az észak-amerikai Kordillerák keleti lábánál, Kanada és az Egyesült Államok területén, leginkább a préri-övezetben jelentkezik. A Csendes-óceánról jövő nyugati szél felemelkedik a Kordillerák nyugati lejtőjén, ott vastag felhőzetet, szakadó esőt okoz. A hegység másik oldalán felmelegedve száll le, száraz, nyáron erősen meleg időt eredményezve. Így lesz a hűvös, nedves óceáni szélből meleg, sivatagosan száraz légmozgás.
Ciklogenezis: azon légköri folyamatok összessége, amelyek meghatározzák egy légörvény, ciklon képződését. A folyamatok a meleg levegő felemelkedésével, a levegő összeáramlásának kialakulásával, alacsony légnyomású terület létrejöttével kezdődnek. A változás felhősödést, csapadékot és szelet okoz.
Ciklon: az erősen különböző, hideg és meleg légtömegek találkozásakor keletkező olyan légörvény, amelyben az északi féltekén az óramutató járásával ellentétes, a délin megegyező a levegő áramlása. Belsejében alacsony a légnyomás, ellentétben az anticiklonnal, amely egy magas légnyomású képződmény. A ciklonban az eltérő légtömegek találkozásánál alakulnak ki a frontok. Ahol a hideg levegő utoléri a meleget, ott a levegő felemelkedik, felhők és csapadék képződik.
Csapadék: valamennyi vízrészecskeforma, - lehet akár cseppfolyós, akár szilárd halmazállapotú -, amely a légkörből hullik, szállingózik, permetez és talajt ér. Csapadék az eső, a zápor, a jégeső, a szitálás, a hó, a hódara, a jégdara, stb. A felhőkben keletkezett vízcseppek és jégszemek parányi súlyuk és aránylag nagy felületük miatt eleinte nem hullnak lefelé, hanem kicsapódásuk helyén lebegnek, sőt keletkezésük után egy ideig a feláramlás még felfelé is viszi őket. Azonban, ha elegendő nagyságot elérnek, akkor a levegő ellenállását legyőzve lefelé kezdenek hullani. Az eséshez megfelelő méret elérése azonban még nem jelenti, hogy a felhőelemek le is jutnak a talajra, mert esésük közben el is párologhatnak.
Csapadékfajták: a csapadékfajtákat annak alapján különíthetjük el, hogy milyenformában érik el a talajt. A felhőkből keletkezhet pl. hó, jégeső, havas eső, jégdara, ónos eső, eső. Hogy mikor, melyik, az a felhő alatti levegőréteg hőmérsékletétől függ. Ha a cseppek útjuk során 0 fok alatti hőmérsékletű légrétegen haladnak át, a túlhűtöttség állapotába kerülnek, így felszínt érve télen ónos, nyáron jégeső keletkezik. A fentről hulló jégkristályok elolvadnak, esővé válhatnak, vagy megfagyott állapotban maradnak. sőt tovább hízhatnak, míg hó formájában el nem érik a talajt. Más feltételek teljesülésekor részben megolvadhatnak, és vizes hóként, havas esőként érnek felszínt, de újra meg is fagyhatnak, amitől jégdara keletkezik.
Dér: egy nem hulló csapadékfajta, amely éjszaka, derült, szélcsendes, fagyos időben képződik. Ekkor a talaj hőkisugárzását elősegíti, hogy nincsenek felhők, a levegő erősen le tud hűlni. A dér képződéséhez a hőmérsékletnek fagypont alatt kell lennie. Amikor a talaj közelében lévő nedves, vékony levegőréteg lehűl, és közben jégkristályokká alakul át, kialakul a dér. A létrejött jégkristályok lerakódnak a legkülönfélébb hideg felületre, lehet ez fű, bogyó, kő stb. Amikor a külső hőmérséklet fagyos, a jégkristályok az ablaküvegen jégvirágokat alkotnak a fűtetlen házakban.
Éghajlat, vagy klíma: időjárási események, légköri állapotok szeszélyesen változó együttese adott helyen, ill. területen. Az éghajlati megfigyelés a meteorológiai elemek - hőmérséklet, légnyomás, felhőzet, csapadék, légnedvesség, szélirány, szélsebesség, sugárzás - és a levegő kémiai összetételének vizsgálata az éghajlatkutatás egységes módszereivel. A korszerű meteorológiai megfigyeléseket célszerű azonos módszerekkel, azonos időpontokban végezni. Az éghajlati öveket pedig a napsugárzás beesési szögének megfelelően lehet elhatárolni a Földön.
Éghajlati öv: a napsugár Földet érő beesési szögének nagysága szerint kijelölhető övezetek. 1. Hideg égöv: az északi és déli sarktól a 66,5 fokig, a sarkkörökig terjedő terület. A sarkkörökön csupán 1-1 napon át, a sarkokon fél-fél esztendeig tart a nappal, ill. az éjszaka nélküli időszak. Ez a változó mértékben, de állandóan hideg területe a Földnek. 2. Mérsékelt égöv: a sarkkörök és a térítőkörök közötti területek. Évente egyszer van legmagasabb és legalacsonyabb napállás, ennek megfelelően hideg és meleg, valamint átmeneti évszakok váltják egymást. 3. Forró égöv: a két térítőkör közötti terület, középen az Egyenlítővel. Ez a legmagasabb napállású éghajlati övezet.
Erdőirtás hatása az éghajlatra: a környezetre egyértelműen pusztító hatással van az erdők kiirtása, de igaz-e ez az éghajlatra is? A trópusi erdők kiirtása mindenképpen. A vizsgálatok szerint növeli a nappali és csökkenti az éjszakai hőmérsékletet. A tanulmányok azonban azt is kimutatják, hogy világviszonylatban gyenge a kihatásuk. A lecsupaszított területek több napfényt vernek ugyan vissza, a kevesebb fa azonban kevesebb vízgőzt bocsát a légkörbe, ami kevesebb esőt és felhőt eredményez. A felhők hiányában a hő jobban tud terjedni, ami kiegyenlíti a nagyobb visszasugárzás hatását.
Eső intenzitása: amikor a levegő feláramlik, a magassággal egyre alacsonyabb a hőmérséklet, a melegebb légrétegben még gáznemű nedvesség láthatóvá válik, kicsapódik, felhő képződik. A felhőt alkotó parányi ködcseppek mérete változik. A heves felhőképződéskor a ködszemcsék egyre duzzadnak, majd nem tudnak tovább lebegni, lehullnak. A földfelszín felett kialakuló felhő, a köd belsejében gyakran tapasztaljuk az ilyen permetezés, ködszitálás megindulását. Egészen parányi vízcseppek vesznek körül bennünket, de ezek még nem esőcseppek. Csak amikor a kiválás olyan gyors, hogy a kis ködcseppek valóban cseppnagyságúvá nőnek meg, akkor ered el az eső. Minél magasabb a felhő, az esőcseppek annál hosszabb utat tesznek meg lefelé, az út során annál több olvad össze, méretük megduzzad. Minél nagyobbak az esőcseppek, annál hevesebb a mozgásuk, egyre hevesebb tehát az eső.
AJÁNLOM AZ OLDALT
